tudnivalók a beépítésről
Címkék: tudástár ablak tippek ajtó műanyag tudnivalók beépítés ablakcsere
2009.08.10. 12:06
A BEÉPÍTÉSRŐL
BEÉPÍTÉSI TEENDŐK ÁLTALÁNOSSÁGBAN: a nyílászárók előtt, és körül annyi helyet kell hagyni, hogy két ember kényelmesen tudjon mozogni a szerszámokkal, szerkezetekkel. (azaz 1,5-2 méter) A beépítés során leginkább por keletkezik, melytől érdemes megóvni a bútorokat, egyéb tárgyakat (elsősorban műszaki eszközöket) azzal, hogy egy fóliatakaróval, vagy lepedőkkel letakarjuk azokat. Fóliatakaró bármely barkácsáruházban párszáz forintos áron kapható.
A BEÉPÍTÉS MENETE PANELLAKÁSBAN: panellakásokban az ablakok bontását a szakemberek úgy végzik, hogy az ablakok szárnyait leakasztják, körben leszedik a fa takarólécet, leveszik az esetleges meglévő redőnyt, majd a tokot egy helyen bevágják fűrésszel, ezután „összehajtogatják” a tokot. Ez különösebb törmelékkel nem jár, azonban a faszerkezetből mindenféle szennyeződés hullhat ki (régi szigetelés, folyós gitt, stb..) amitől a lakást meg kell védeni. A faszerkezet vágásakor, eltörésekor is keletkezik apróbb, és nagyobb fahulladék. Ezeket jellemzően a folyosón gyűjtik a beépítők, majd a beépítés végeztével lehordják a teherautóba.
Fontos még tudni, hogy a beépítés alatt jelentős por keletkezik. Erről bővebben a „Beépítés előtti teendők általánosságban” pontban olvashat. Miután megtörtént az ablakok bontása, következhet a beépítés.
A beépítés során kollegáink először az ablakkeretet helyezik be a nyílásba (szárnyak nélkül). Tokrögzítő csavarokkal rögzítik az ablakkeretet, majd körbefújják purhabbal.o Amíg a purhab kicsit köt, esetlegesen nekiállnak egy másik ablaknak, majd miután megkötött, a tokra felkerülnek a szárnyak is. A purhab szerepe elsősorban a szigetelés, azonban egyben kiváló rögzítő anyag is. Miután az ablakkeretekre felkerültek a szárnyak, a kollegáink megkezdik az ablakok körbe takarólécezését. A takarólécek ipari, magas minőségű öntapadó szalaggal vannak ellátva, ezzel rögzítik azokat. A takarólécezés befejezése után kerülnek fel a redőnyök, reluxák, rovarhálók. (amennyiben meg lett rendelve) Az árnyékolástechnikai eszközök esetében előfordulhat, hogy azokat nem az ablakbeépítés napján szereljük fel, hanem egy későbbi, előre egyeztetett időpontban.
Az ablakok takarólécezése után kőműves javításra, festésre nincs szükség, a beépítés során keletkezett hézagokat a takarólécek eltakarják. Ez alól kivételt képeznek az erkélyfalak. A régi erkélyfalak kiképzésének köszönhetően a beépítés után a jellemzően egy 2-3 centiméteres sávban látható marad az ablakcsere nyoma, mely kisebb festési javítással eltüntethető. Az erkélyfalak előtt található radiátorokat célszerű a kollegáink érkezése előtt leszerelni, majd a beépítést követően visszaszerelni. Amennyiben ez nem oldható meg, úgy kollegáink nagy körültekintés mellett úgy bontják ki az erkélyfalat, hogy a radiátor a helyén marad. A radiátor az új falra nem kerül rögzítésre, hanem előre gyártott radiátortalpakra helyezzük azokat.
A beépítés végeztével kollegáink lehordják szerszámaikat, és a kibontott törmeléket. A lakás és a folyosók, liftek takarításét ezután célszerű elvégezni.
A BEÉPÍTÉS MENETE NEM PANELLAKÁSBAN: a beépítés menete megegyezik az előzőekkel, kivéve a következőeket: a redőnyök, szúnyoghálók (párkányok) méretvétele csak a beépítést követően lehetséges. Így azok beépítésére az ablakbeépítést követő 2 héten belül kerül sor. Takaróléceket jellemzően csak panellakásokban használunk. Téglaépületekben a falak egyenetlensége nem tesz lehetővé a takarólécek felszerelését. A nem panelépületekben kollegáink legnagyobb körültekintése mellett is szinte minden esetben szükség van utólagos kőműves (festő) javítási munkálatokra, melynek mértéke általában csak a beépítés után állapítható meg. Az előzetes felmérésnél nagyjából megjósolható a bontáskor keletkezett sérülés jellege, azonban erre a kiszámíthatatlanság miatt garanciát vállalni nem tudunk.
A BEÉPÍTÉS IDŐTARTAMA: a beépítés ideje jellemzően 2 óra ablakonként, melyben benne van a bontás, és a beépítés is. A nap elején a szerkezetek, szerszámok felpakolása, és a nap végén a törmelék lehordása további időt vesz igénybe. Így összességében 2 ablakig egy délelőttel kell számolni, 2 ablaktól pedig egy egész nappal kell számolni. Az ablakcsere tehát mindösszesen általában 1 napot vesz igénybe. (esetlegesen +1 nap az árnyékolástechnikai eszközök felszerelése) A beépítéseket csak munkanapokon végezzük.
A BEÉPÍTÉS UTÁN
A beépítés után az ablakok 24 órán belül vehetőek használatba. 24 óráig sem tisztítani, sem nyitva tartani nem szabad azokat. (a kötőanyagok megkötésének ideje miatt) A beépítést követően kollegáink ismertetik a nyílászárók használatát. A későbbiekben a hibás használatból adódó kellemetlenségek miatt kiszállni nem tudunk. Az ár egy egyszeri finombeállítást tartalmaz. Az egy éven túli finombeállításokat külön díjért végezzük. Amennyiben további kérdései vannak, kérjük jelentkezzen elérhetőségeinken.
A garanciára vonatkozó tájékoztatót „GARANCIÁLIS TÁJÉKOZTATÓNKBAN „ olvashat. (megtalálható irodánkban, vagy kérésre küldünk Önnek)
A bejegyzés trackback címe:
https://ablakcsere-muanyagablak.blog.hu/api/trackback/id/tr491300106
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.