Egy kis segítség

2009.08.14. 11:06

Amennyiben itt nem találja  a keresett információt, figyelmébe ajánlom weboldalunkat. A weboldal eléréséhez kérem kattintson ide: műanyag ablak

Az oldalon belül keressen  tudástárunkat!

 

A BEÉPÍTÉSRŐL
BEÉPÍTÉSI TEENDŐK ÁLTALÁNOSSÁGBAN: a nyílászárók előtt, és körül annyi helyet kell hagyni, hogy két ember kényelmesen tudjon mozogni a szerszámokkal, szerkezetekkel. (azaz 1,5-2 méter) A beépítés során leginkább por keletkezik, melytől érdemes megóvni a bútorokat, egyéb tárgyakat (elsősorban műszaki eszközöket) azzal, hogy egy fóliatakaróval, vagy lepedőkkel letakarjuk azokat. Fóliatakaró bármely barkácsáruházban párszáz forintos áron kapható.
A BEÉPÍTÉS MENETE PANELLAKÁSBAN: panellakásokban az ablakok bontását a szakemberek úgy végzik, hogy az ablakok szárnyait leakasztják, körben leszedik a fa takarólécet, leveszik az esetleges meglévő redőnyt, majd a tokot egy helyen bevágják fűrésszel, ezután „összehajtogatják” a tokot. Ez különösebb törmelékkel nem jár, azonban a faszerkezetből mindenféle szennyeződés hullhat ki (régi szigetelés, folyós gitt, stb..) amitől a lakást meg kell védeni. A faszerkezet vágásakor, eltörésekor is keletkezik apróbb, és nagyobb fahulladék. Ezeket jellemzően a folyosón gyűjtik a beépítők, majd a beépítés végeztével lehordják a teherautóba.
Fontos még tudni, hogy a beépítés alatt jelentős por keletkezik. Erről bővebben a „Beépítés előtti teendők általánosságban” pontban olvashat. Miután megtörtént az ablakok bontása, következhet a beépítés.
A beépítés során kollegáink először az ablakkeretet helyezik be a nyílásba (szárnyak nélkül). Tokrögzítő csavarokkal rögzítik az ablakkeretet, majd körbefújják purhabbal.o Amíg a purhab kicsit köt, esetlegesen nekiállnak egy másik ablaknak, majd miután megkötött, a tokra felkerülnek a szárnyak is. A purhab szerepe elsősorban a szigetelés, azonban egyben kiváló rögzítő anyag is. Miután az ablakkeretekre felkerültek a szárnyak, a kollegáink megkezdik az ablakok körbe takarólécezését. A takarólécek ipari, magas minőségű öntapadó szalaggal vannak ellátva, ezzel rögzítik azokat. A takarólécezés befejezése után kerülnek fel a redőnyök, reluxák, rovarhálók. (amennyiben meg lett rendelve) Az árnyékolástechnikai eszközök esetében előfordulhat, hogy azokat nem az ablakbeépítés napján szereljük fel, hanem egy későbbi, előre egyeztetett időpontban.
Az ablakok takarólécezése után kőműves javításra, festésre nincs szükség, a beépítés során keletkezett hézagokat a takarólécek eltakarják. Ez alól kivételt képeznek az erkélyfalak. A régi erkélyfalak kiképzésének köszönhetően a beépítés után a jellemzően egy 2-3 centiméteres sávban látható marad az ablakcsere nyoma, mely kisebb festési javítással eltüntethető. Az erkélyfalak előtt található radiátorokat célszerű a kollegáink érkezése előtt leszerelni, majd a beépítést követően visszaszerelni. Amennyiben ez nem oldható meg, úgy kollegáink nagy körültekintés mellett úgy bontják ki az erkélyfalat, hogy a radiátor a helyén marad. A radiátor az új falra nem kerül rögzítésre, hanem előre gyártott radiátortalpakra helyezzük azokat.
A beépítés végeztével kollegáink lehordják szerszámaikat, és a kibontott törmeléket. A lakás és a folyosók, liftek takarításét ezután célszerű elvégezni.
A BEÉPÍTÉS MENETE NEM PANELLAKÁSBAN: a beépítés menete megegyezik az előzőekkel, kivéve a következőeket: a redőnyök, szúnyoghálók (párkányok) méretvétele csak a beépítést követően lehetséges. Így azok beépítésére az ablakbeépítést követő 2 héten belül kerül sor. Takaróléceket jellemzően csak panellakásokban használunk. Téglaépületekben a falak egyenetlensége nem tesz lehetővé a takarólécek felszerelését. A nem panelépületekben kollegáink legnagyobb körültekintése mellett is szinte minden esetben szükség van utólagos kőműves (festő) javítási munkálatokra, melynek mértéke általában csak a beépítés után állapítható meg. Az előzetes felmérésnél nagyjából megjósolható a bontáskor keletkezett sérülés jellege, azonban erre a kiszámíthatatlanság miatt garanciát vállalni nem tudunk.
A BEÉPÍTÉS IDŐTARTAMA:  a beépítés ideje jellemzően 2 óra ablakonként, melyben benne van a bontás, és a beépítés is. A nap elején a szerkezetek, szerszámok felpakolása, és a nap végén a törmelék lehordása további időt vesz igénybe. Így összességében 2 ablakig egy délelőttel kell számolni, 2 ablaktól pedig egy egész nappal kell számolni. Az ablakcsere tehát mindösszesen általában 1 napot vesz igénybe. (esetlegesen +1 nap az árnyékolástechnikai eszközök felszerelése) A beépítéseket csak munkanapokon végezzük.
A BEÉPÍTÉS UTÁN
A beépítés után az ablakok 24 órán belül vehetőek használatba. 24 óráig sem tisztítani, sem nyitva tartani nem szabad azokat. (a kötőanyagok megkötésének ideje miatt) A beépítést követően kollegáink ismertetik a nyílászárók használatát. A későbbiekben a hibás használatból adódó kellemetlenségek miatt kiszállni nem tudunk. Az ár egy egyszeri finombeállítást tartalmaz. Az egy éven túli finombeállításokat külön díjért végezzük. Amennyiben további kérdései vannak, kérjük jelentkezzen elérhetőségeinken.
A garanciára vonatkozó tájékoztatót „GARANCIÁLIS TÁJÉKOZTATÓNKBAN „ olvashat. (megtalálható irodánkban, vagy kérésre küldünk Önnek)

Hát akkor álljunk neki. A blogot azért indítottam hogy segítsek, így minden felmerülő kérdésre igyekszem kimerítő választ adni.

Első lépésben talán megpróbálok néhány gyakran felmerülő kérdést megválaszolni.

HOGY ÁLLJAK NEKI EGY ABLAKVÁSÁRLÁSNAK ?

Legelső lépés az elhatározás. ha ez megvan, akkor érdemes átgondolni, mit is akarunk, mi a cél, mik a fontosabb szempontok. Ha pl. a legfontosabb szempont az ár, akkor érdemes 5, vagy 6 kamrás műanyag ablakot választani. Ha az ár mellett fontos Önnek az exkluzív megjelenés, akkor érdemes megnézni fa ablakokat is, vagy esetleg alumínium nyílászárókat, vagy a leg költséghatékonyabb megoldást, a fa mintázatú műanyag nyílászárókat. A döntésben mi is szívesen segítünk Önnek.

Érdemes több helyről bekérni árajánlatot, és ezeket sok szempont alapján összehasonlítani. Egy nyílászáró csere alkalmával egy árajánlat/megrendelés rengeteg dologból tevődik össze. Ezek közül a legfontosabb tételek: maga a nyílászáró, párkány, takaróléc (elsősorban panellakásban szükséges), bontás-beépítési díj, szállítási díj, és a törmelék elszállításának a díja. Amennyiben az árajánlat kérésekor mindezekre a tételekre egyben kéri az ajánlatot, szintén elkerülhető az, hogy a végső ajánlat az eredeti árajánlat kérés többszöröse legyen. Továbbá sok kereskedő "elfelejti" feltüntetni az ÁFA-t. Amennyiben nem panellakásban kíván nyílászárót cserélni, szinte biztos hogy szüksége lesz utólagos kőműves javítási munkára is. Ezt általában az alap árajánlat nem tartalmazza, ezt külön kérni kell.

Amennyiben minden részletet sikerült letisztázni, következhet maga a megrendelés! A nyílászárók megrendelését megelőzően/követően pontos gyártási méretet kell vennie a kereskedőnek (kivéve panellakásban) ennek ismeretében készíthető el a pontos megrendelés. A megrendelés áll egy rajzos megrendelés visszaigazolásból, egy vállalkozó szerződésből (mely tartalmazza a határidőket, fizetési feltételeket). A megrendelés aláírásakor rendszerint 50% gyártási előleget kér a kereskedő, ez normális, mivel a gyártók csak az 50% birtokában kezdik meg  a gyártást. Innentől kezdve a nyílászárók gyártási határideje rendszerint 3-4 hét. Ezt követően jelentkezik a kereskedő, letisztázni a beépítési időpontot, majd megtörténik a beépítés. A sikeres átadás-átvételt követően kerül kiszámlázásra a fennmaradó 50%. (bevett szokás az is, hogy a nyílászárók raktárba érkezésekor esedékes a nyílászárók, de csakis a nyílászárók fennmaradó összege, még a beépítés előtt) 

MI A JÓ SORREND? FESTÉS? BURKOLÁS? ABLAKCSERE?

Egyértelműen nem mondhatjuk azt, hogy ez, vagy az a helyes sorrend. Figyelembe kell vennünk több tényezőt. Azért nagy általánosságban elmondható, hogy érdemes az alább sorrendet követnünk:

  1. minden olyan munka elvégzése, amely nagy kosszal jár (pl. betonozás, vakolás)
  2. festés
  3. csempézés (az ablak körüli kávát ki lehet hagyni, majd az ablakcser után befejezni)
  4. ABLAKCSERE
  5. padlóburkolás
  6. stb...

MIT JELENT A JOBBOS, MIT JELENT A BALOS NYITÁSIRÁNY?

A nyílásirányt ablakok, és ajtók esetében is mindig a nyitásirány szerint állva határozzuk meg. Tehát, ha egy ablak/ajtó befelé nyílik, akkor belül állva képzeljük magunk elé az ablakot/ajtót. Ha a zsanér jobb oldalon van, akkor az ablak/ajtó befelé nyíló jobbos. Ha a zsanér bal oldalon van, akkor az ablak/ajtó befelé nyíló balos.   A kifelé nyíló nyílászárók esetében ugyanez a metódus, csak a külső oldalra képzeljük magunkat, azaz ahova nyílik az ablak/ajtó.

MIT JELENT AZ 5,6,7 KAMRÁS PROFIL (műanyag ablak) ?

6 kamrás profil

 Ezen a képen láthatunk egy kettévágott műanyag ablak profilt (keret+szárny). Ha a képre kattintunk, nagyobban is  megnézhetjük. Minden műanyag ablak profil, kamrákra (cellákra) van osztva. Ha kinagyítjuk a képet, jól láthatjuk ezeket. Ezen a képen egy 6 kamrás profil látható, így vízszintesen 6 kamrát számolhatunk össze.

Miért jó az ha minél több kamra van? 

Mivel az egyik legjobb szigetelő anyag a levegő, így a kamrákban található légrés igen jó szigetelést fog eredményezni. Ezenkívül a minél több kamra, - egy bizonyos fokig - minél nagyobb stabilitástis eredményez. Összefoglalva tehát, a több kamrás ablak jobban szigetel, és magasabb a stabilitása, mint egy kevesebb kamrával rendelkező társáé. 

MIT TARTALMAZ AZ ABLAK ÁRA ?

Az ablak ára tartalmazza: 

  • a tok árát
  • a keret árát
  • az üveg árát
  • a vasalatok árát
  • a kilincsek árát

Az ablak ára NEM tartalmazza:

  • redőny, reluxa, rovarháló árát
  • a redőny előkészítés árát
  • párkányok, könyöklők, takarólécek árát 
  • egyéb kiegészítők árát

MIVEL JÁR EGY ABLAKCSERE ?

Panellakásokban:

Pennalakásokban fal, vagy egyéb bontásra nincs szükség, mindössze a keretet, és az esetlegesen meglévő redőnyt bontjuk le, így építési törmelék nem keletkezik. Cégünk a keletkezett fa hulladékod díjmentesen hivatalos hulladéklerakó telepre szállítja. Amivel számolni kell, az a por. Az ablakok bontásakor folyamatos por keletkezik, amitől jó előre érdemes megóvni a bútorokat, egy sima ún. festőfólia segítségével. (barkácsáruházakban beszerezhető, 2-300 Ft). Továbbá a padlóburkolatokat is érdemes megóvnunk az esetleges sérülésektől. Erre a célra tökéletesen megfelel egy rossz lepedő, vagy rossz szőnyeg is. Kőműves, vagy festő javításra jellemzően ablakcsere után nincs szükség, mivel cégünk az ablakokat körbetakaró lécezi, így esztétikus munkaterületet hagyunk magunk után.

Más típusú épületekben:

Más típusú épületeknél (pl.: tégla, vagy Ytong építésű) mindössze annyi a különbség a panellakásokhoz képest (ablakcsere szempontjából), hogy bontás során esetlegesen a meglévő fal, falburkolat is sérülhet, esetlegesen kisebb-nagyobb tégladarabok is kieshetnek a falból, így jellemzően utólagos kőműves,festő javításra van szükség az ablak körül. Továbbá takarólécek felhelyezése általában a fali egyeletlenségek miatt nem lehetséges.

Általánosságban:

Általánosságban tehát elmondhatjuk, hogy az ablakcsere nem jár különösebben nagy rombolással, egy nagyobb lakásban is, ahol 6-8 ablak található, 1 nap alatt elvégezhető a komplett ablakcsere.

MEDDIG TART EGY ABLAKCSERE ?

Egy darab ablak cseréje, mindennel együtt, azaz a bontás, beépítés, takarólécezés, párkányozás, stb. jellemzően nem tart tovább mint 2 óra. Azaz elmondható, hogy egy komplett lakás ablakcseréje, nem tart tovább 1 napnál.

MI A KÜLÖNBSÉG ABLAK ÉS ABLAK KÖZÖTT ?

Ha Ön ajánlatot kér több cégtől ugyanarra a termékre, legyen figyelmes az összehasonlításakor, mert később a figyelmessége többszörösen megtérülhet Önnek! P.: 5 kamrás műanyag ablak, és 5 kamrás műanyag ablak között is óriási különbségek lehetnek! Ne hagyja magát megtéveszteni, legyen tudatos vásárló!

Néhány fontos dolog amire oda kell figyelni:

  • hol gyártották (tartózkodjon a Török, Román, Kínai ablakoktól, ezek jellemzően igen gyatra minőségűek.
  • vannak-e tanúsítványok (ÉMI, MABISZ, ISO)
  • UV stabil anyagból készült-e ? (nem sárgul meg a napon)
  • milyen üvegezés van benne? (jelenleg 1.0 W/m2K az elfogadott)

MIT JELENT A W/M2K ÉRTÉK ?

Azt mutatja meg, hogy az ablak egy négyzetméteres darabja mennyi hőenergiát enged át (Wattban mérve) akkor, ha a külső és a belső oldal között pontosan egy Kelvin (vagy egy Celsius fok) a különbség.

Ha tehát odabent a lakásban 20 Celsius fok van, a külső hőmérséklet pedig 19 Celsius fok, akkor a különbség – ehhez még nem kell emelt szint -  egy Celsius fok, illetve - a képletben megadott mértékegységben kifejezve - egy K.

Ha ablakunk „U értéke”, azaz „hőátbocsátási értéke” pl. 1 W/m2K - ami egy  elfogadható szigetelésnek mondható -, ez azt jelenti,  hogy a fal egy négyzetmétere 1 fok külső-belső hőmérséklet-különbség esetén 1 Wattnyi teljesítménnyel futi az utcát. Ez az energiaveszteség – egy négyzetméterre számolva nem ijesztő mennyiség ugyan: csupán 0,001 kilowattóra. (Igaz, hogy ez az energia nem vész el, hanem csak átalakul, de ne a mi kontónkra igazolódjon az „energia megmaradás törvénye”!).

De figyeljük csak meg, hogy példánk levezetése során milyen szépen igazolódik a „sok kicsi sokra megy” népi bölcsesség is!  A hőmérséklet különbséggel ugyanis egyenes arányban nő a feleslegesen elszivárgó energia mennyisége. Tíz fok hőmérséklet különbség esetén bizony tízszeres lesz ez az érték, tehát 0,001 kilowattóra egy négyzetméteren. Igen ám, de mivel nem babaházba költözünk, és egy átlagos családi ház esetében kb. 40 négyzetméteres ablakfelülettel számolhatunk, az előbbi szám most megnegyvenszereződik.

 
TÉNYLEG TÚL JÓL SZIGETELNEK A MŰANYAG ABLAKOK ?

A műanyag ablakok valóban igen jól szigetelnek, azonban az nem jelenhetjük ki, hogy "túl jól". Túl jó szigetelés a Magyarországéhoz hasonló klímájú országokban nem létezik, mivel nekünk nagyon fontos hogy hideg, és meleg időben is bent maradjon a meleg, illetve a hideg.  Az előfordulhat, hogy egy ablakcsere után valamelyik sarok, vagy fal penészedni kezd, Ennek oka általában, a ház külső szigetelésének hiánya, vagy hibája.

Korábban gyakorlatilag ismeretlen volt a páralecsapódás miatt kialakuló penészképződés. Az első olajválság előtt, és az azt követő hővédelmi rendeletet megelőzően (Németországban 1977.11.1.) szó szerint a szabadba fűtöttünk. A régebbi ablakok csak csekély ellenállást tanúsítottak a levegőáramlással szemben. A keskeny keretek idővel megvetemedtek és elvesztették szigetelő képességüket. A mai modern műanyag ablakok beépítésével azonban a vetemedés többé nem jelenik meg, így nagymértékű energiamegtakarítás érhető el.

A jelentős szigetelésjavulás azonban újabb probléma megjelenésével járt együtt: megjelent a páralecsapódás jelensége. A jól ismert szimptómák jelentek meg: páralecsapódás az ablaküvegeken, penészképződés a sarkokban, az éleken, a falak károsodása és egyre romló lakóklíma. Szükségessé vált a kellő és automatikus szellőztetés megoldása, a meleg, nedves szobai levegőt a külső szárazabb, hűvösebb levegővel kell kicserélni.

A levegő nedvességtartalmának csökkentése nem az egyetlen követelmény, amelyet egy modern szellőztetőrendszernek meg kell oldania. A folyamatos és elegendő levegőcsere az épületben lakók számára is különösen fontos, ezért a szellőztető berendezésnek a következő követelményeknek is meg kell felelniük:

  • A szoba nedvességtartalmának szabályozása
  • Az elhasznált levegő frissítése
  • A szag és káros anyagok eltávolítása
  • A szobahőmérséklet szabályozása
  • Kiegészítő levegőmennyiség biztosítása a tűzhelyekhez

A nem kívánt penészesedést, párásodást, elkerülhetjük, ha lakásunknak megfelelő légmozgást biztosítunk. Erre többfelé lehetőség is van, melyet a következő pontban ismertetünk. Íme:

 

 MILYEN SZELLŐZÉSI LEHETŐSÉGEK VANNAK ?

Résszellőzés

Ilyenkor az ablak csak részlegesen nyitott (pl. bukóablak - bukóállásban). A résszellőzés csak kis mennyiségű levegő beáramlását teszi lehetővé aminek az a következménye, hogy az ablakot sokáig kell nyitva tartani a megfelelő szellőzés elérése érdekében. Ez pedig erősebb kihűléshez és az ablak alatti falrészen megnöveli a pótmegállapodás veszélyét.

Átáramló szellőztetés

Sokkal eredményesebb szellőztetési mód, ha átáramlást hozunk létre. Az ablakszárnyakat ilyenkor teljesen kitárjuk, így ebben az esetben a helység teljes levegője 4-10 perc alatt kicserélődik. Az energiaveszteség ekkor minimális lesz. A átszellőzés/levegőcsere viszonylag gyorsan végbemegy, így a falak nem hűlnek át.

A keresztszellőzés ("huzat")

Keresztszellőzés esetén a levegőcsere még gyorsabban végbe megy. A szoba teljes levegõje már 2-4 perc alatt kicserélõdik. Ehhez az kell, hogy minden nyílászáró egyidejűleg teljesen nyitva legyen, így "huzat" alakulhat ki.
Figyelmébe ajánljuk 2 fajta szellőztető rendszerünket:
  • GECCO automata szellőző
  • AERECO higroszabályzós automata szellőző
 
 MIKET KELL ÖSSZEHASONLÍTANI AZ ÁRAJÁNLATOKBAN ?

Egy nyílászáró csere alkalmával egy árajánlat/megrendelés rengeteg dologból tevődik össze. Ezek közül a legfontosabb tételek: maga a nyílászáró, párkány, takaróléc (elsősorban panellakásban szükséges), bontás-beépítési díj, szállítási díj, és a törmelék elszállításának a díja. Amennyiben az árajánlat kérésekor mindezekre a tételekre egyben kéri az ajánlatot, szintén elkerülhető az, hogy a végső ajánlat az eredeti árajánlat kérés többszöröse legyen. Továbbá sok kereskedő "elfelejti" feltüntetni az ÁFA-t. Amennyiben nem panellakásban kíván nyílászárót cserélni, szinte biztos hogy szüksége lesz utólagos kőműves javítási munkára is. Ezt általában az alap árajánlat nem tartalmazza, ezt külön kérni kell.

Nyílászáró árajánlatok összehasonlításakor nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük a nyílászárók műszaki tartalmát. Pl.: üvegezés, profilmélység, kamrák száma, K (hőátbocsátási) tényező, vasalatrendszer, üveg K (hőátbocsátási) tényezője. Ezek figyelembe vételével elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket. A K tényező minél alacsonyabb, minél jobban közelít a nullához, annál magasabb hőszigetelésű az adott üveg/szerkezet.  Megrendeléskor mindenképpen kérjen tájékoztatást ezekről az adatokról. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a nyílászárók rendelkeznek-e a megfelelő minősítésekkel. (EMI, MABISZ, ISO stb.) Óvakodjon a silány minőségű, feltűnően olcsó Török, Román, stb. nyílászáróktól! Érdeklődjön a referenciákról !

 

MIK A MŰANYAG ABLAK ELŐNYEI?

A műanyag ablakoknak a fa és alumínium nyílászárókkal szemben sok előnye van az Ön számára. A műanyag ablak, Fa ablakkal szembeni előnyei : nem kell festeni (a fa ablakokat az első 5 év után pár évente újra kell festeni), kedvezőbb az ára, szélesebb színskálából választhat.

A műanyag ablak általános előnye  az, hogy rendkívül árhatékony. A műanyag ablak alacsonyabb ára nem jelenti azt, hogy alacsonyabb minőséget képviselne, vagy kevesebbet nyújtana mint más anyagból készült társai, az alacsony árnak egyszerűen az az oka, hogy lényegesen nagyobb mennyiségben folyik a gyártás mint pl. a fa ablakoké.

A műanyag abakok további előnye rendkívüli hőszigetelő képessége. A műanyag (és más) ablakok hőszigetelését U értékben szokás megadni. A mai műanyag ablakok U értéke jellemzően 0,7 s 1,4 K között mozog. Ez az érték minél kisebb, annál jobb az ablak hőszigetelése. Általánosságban elmondható, hogy az azonos kategóriájú műanyag ablakok hőszigetelése jobb, mint más anyagokból készült társaié. A magas hőszigetelés a fűtési költségek csökkenését is hozza magával. Ennnek köszönhetően műanyag ablakunk többszörösen megtérül.

A műanyag ablakok egyik további előnye, a gyakran figyelmen kívül hagyott rendkívül magas hangszigetelő képesség. Ha életünket nyugodtan szeretnénk élni, fontos, hogy a külső zajok (pl. utcai forgalom) ne zavarjanak minket a pihenésben. Egy átlagos utca zaj, kb. 30-40 dB. Egy átlagos műanyag ablak hanggátlása 33dB. Tehát ha Ön egy átlagos képességekkel rendelkező műanyag ablakot vásárol, Önnek akkor is egy magas haggátlású nyílászárója lesz. A 33dB hanggátlás egy egyszerű hanggátló üveggel tovább növelhető, egészen 48dB-ig. Ha Önnek különlegesen magas hanggátlású nyílászáróra van szüksége, akkor a műanyag ablak kiváló választás.

Összességében tehát elmondható, hogy a műanyag ablak ideális választás abban az esetben, ha Ön rendkívül magas ár/érték arányú terméket szeretne vásárolni. 

 

 

süti beállítások módosítása